Fogyatékossággal Élők Világnapja 2019

Az ENSZ december 3-át a FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI VILÁGNAPJÁvá nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.

Ennek alkalmából az ünnepség idén Veszprémben került megrendezésre  a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye és a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesülete közös szervezésében. 

A helyszínt a Völgykút Ház biztosította számunkra. 

A hangulat fantasztikus volt, a délelőtt folyamán kultruális műsorok szórakoztatták a meghívott vendégeket. 

Dákán élő fiataljaink a már jól ismert "Happy" című táncos produkciójukkal léptek fel a közönség előtt, amely ismét sikert hozott számukra.

Jövőre ismét találkozunk! 

 

Urgyán Tibor György: Soha ne nézz szánakozva engem
Soha ne nézz szánakozva engem,
én is az ÉLET szépségét zengem,
lenn a mélyben összeér a lelkünk
Isten hívására egyszerre keltünk.
Igaz, a logika nem a kenyerem,
de ha megnézed jól a tenyerem
a szívvonalam nagyon hosszú,
s nem tudom mit jelent a bosszú.
Közös az életünk, közös a halálunk
tudom, egyszer majd közös nevezőt találunk,
csak soha ne nézz szánakozva engem,
hisz én is az ÉLET szépségét zengem…