Mozgó filmklub

Intézményünk Sztetoszkóp színjátszó társulata részt vesz A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projektjének keretein belül Mozgó film, mozgó klub szakkörön.

Rendkívüli helyre való tekintettel hosszabb ideig szüneteltetni kellett a közös munkát.

Nagy öröm volt számunkra, hogy újra találkozhattunk 2020. július 10.-én.

dr. Baloghné Uracs Marianna-közművelődési referens, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatója köszöntötte a projektben részt vevőket, majd Horváth Géza fotóművész, operatőr tartott foglalkozást.

Digitális fotózás a gyakorlatban címszó alatt megismerkedhettünk a fényképezés, illetve filmezés alapjaival, a használt eszközök működési elvével, illetve betekintést nyerhettünk a gyakorlati alkalmazásukba is.

A még hátralévő foglalkozások alatt a film készítés további fortélyaival fogunk megismerkedni azért, hogy a projekt befejezéseként elkészíthessük saját kisfilmünket.