Retró farsangi buli Dákán

2020. február 21. Péntek

 

Fergeteges farsangi forgataggal zártuk Dákán ezt a hetet. 

Mint eddig is minden évben, idén is farsangi mulatsággal űztük el a telet intézményünk lakóival. A már jól bevált szokás szerint, ez alkalommal is egy témakör köré szerveztük a farsangot, ma a "retró" jegyében valósult meg a program. 

Lakóink lázasan készültek erre napra, és be kell vallanunk, az idei remekül sikerült. 

Az egész délelöttöt betöltő eseményt a Pápai Balance Dance Team és Black Bunny RRC. versenytáncosainak műsora nyitotta meg, akik fantasztikus tánctudásukat megmutatva alapozták meg a hangulatot az őket követő osztályok műsorához. 

Az új épület ellátottai kitakarították a tornacsarnokot, a Kiskastély bemutatta a nézőknek, hogy milyen reggeli tornával indítják a napjukat, a Kastély lakói visszarepítettek minket gyerekkorunkba, és felelevenítettek egykori életképeket, meséket, eseményeket, majd a T épület hatalmas bulis forgatagát a Lakóotthonosok retró diszkója zárta. 

Ebéd után nem maradhatott el az eredményhirdetés. A produkciókat a "szakmai zsűri" idén is hosszas tanácskozás után tortával és édességgel jutalmazta, ezen kívül lakóink a Fuky-Csoki adományával is gazdagabban térhettek haza, mindenkinek bőségesen jutott a finomságból. 

Mivel is zárhattuk volna ezt a napot, mint egy fantasztikus retró bulival, lakóink délutánba nyúlóan táncoltak, és mulattak.