Szociális munka napja

2021. november 12. 
A szociális munka napja

 

A mai napon a szociális munka napja alkalmából a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Főigazgatói dícséretében részesítette Kristófné Halmi Judit - IV. sz. telephely mb. vezető ápolót, és Piller Lívia 5. sz. telephely vezető ápolót. A főigazgatói dícséretet Czibik Norbert főigazgató megbízásából Hanich Ferenc intézményvezető adta át.
Intézményvezető Úr gondolatai ezen jeles nap alkalmából pedig a következőek: 

 

 

Tisztelt Munkatársaim, kedves Kollégáim!

 

Ismét elérkezett egy ünnep a mindennapokban! 1997. óta november 12-én azokat a személyeket köszöntjük, akik az emberiséggel egyidős hivatást teljesítenek… A születéstől az elmúlásig minden fontos pillanatnál jelen lévő szakemberek, a szociális területek dolgozóinak áldozatkész munkájáért mondok köszönetet.

Az elesettekkel, kirekesztettekkel, támogatásra és segítségre szorulókkal, türelemmel és szeretettel bánó szociális szakembereknek egyre nagyobb szerep jut a mindennapi életben, mert az emberek többsége rájuk hárítja a másokkal törődés, a másokra odafigyelés minden nyűgét, baját. Napjainkban elmondható, túl sokat foglalkozunk azzal, hogy jól éljünk és egyre kevesebbet azzal, hogy mások, a rászorulók is jól érezzék magukat a környezetünkben. A szociális területen dolgozók viszont nem pirulákat adnak, hanem testi és lelki segítséget nyújtanak minden rászorulónak – és teszik ezt felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal.

November 12. az a nap, amikor a Szociális Munka Napja alkalmából egy pillanatra megállunk!

Megállunk, hogy értékeljük a mögöttünk hagyott időszak tapasztalatait, megállunk, hogy kicsit kívülről nézhessük a jelenünket és erőt gyűjtsünk mielőtt nekivágunk a holnap kihívásainak. Én ezt a rövid ünnepi pillanatot felhasználom arra, hogy köszönthessem a hétköznapok elesettjeinek segítőit. Azokat, akiknek a napi munkája a szolgálat. Szolgálat a szó legnemesebb értelmében. Sokat várunk tőlük! Professzionális esetkezelést, segítségnyújtást, gyakorlott konfliktus-, és körültekintő válságkezelést.

Köszönetet szeretnék mondani, ünnepelni munkatársaimat. Megköszönni mindazt az áldozatot és alázatos feladatellátást, amellyel az elmúlt egy évben, a világjárvány okozta helyzetben fokozottan kellett helytállniuk! És helyt álltak! Kijelenthetem: Egytől-egyig H E L Y T  Á L L T A K! Azért, hogy az elesett embertársunkat ápolják, gondozzák, nyugtassák! Közösséget vállaltak velük!

Kívánom, hogy minden kedves kolléga tudja megtalálni az általa végzett tevékenység szépségét, a mindennapok apró pillanatainak sikerízű örömét, amelyből ismét erőt meríthet a további szolgálathoz!

Egyúttal szeretnék gratulálni Kristófné Halmi Judit és Piller Lívia munkatársaimnak, akik Főigazgatói dicséretben részesültek.

Végül csak egy rövid mondat: HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!

Dáka, 2021. november 11.                                    

Hanich Ferenc

intézményvezető