Víz világnapja

Március 22.  A víz világnapja

 

A víz világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Dákán minden gondozási egységben érdekes feladatokkal, manuális foglalkozással hívtuk fel a figyelmet lakóink számára a víz fontosságára. 

A T épületben komplex foglalkozás keretein belül lakóinkkal mi is megemlékeztünk erről a fontos eseményről. Először irányított beszélgetés során megemlítettük a víz élettani fontosságát, szennyezésének veszélyeit, védelmének lehetőségeit. Ezután megtekintettük a Víz körforgásáról szóló rajzfilmet. Hallgattunk az eső fontosságáról, az életben maradáshoz elengedhetetlen voltáról szóló dalokat. Végezetül sematikus ábrázolásban készült halakkal, tavirózsákkal, csónakokkal díszített tavat festettünk, majd az általuk készített kis csónakokat „úsztattuk” a vízen.

Nagyon érdeklődően, együttműködően vettek részt a foglalkozáson, mely jó hangulatban zajlott, és sok új információval tette gazdagabbá őket.

Összességében elmondhatjuk, hogy sikeresen zajlott ez a nap, hiszen minden részlegben nagy létszámban vettek részt a lakók a foglalkozásokon, érdeklődően figyeltek, az Öregkastély ellátottjai megtekintették a falu víztározóját is.