Kerékpártúra Sarvaly

A túra résztvevői

Kerékpártúra Sarvaly

2023. július 30-án kerékpártúrát szerveztünk a program iránt érdeklődő ellátottainknak.

Az időjárás kezdetben nem volt kegyes, így a reggelre tervezett indulást délutánra kellett halasztani. De a várakozás meghozta gyümölcsét, délutánra kitisztult az idő, így ebéd után 8 fővel elindultunk a 20 km-re lévő Sarvalyba. A táv összesen 40km volt. Az odaút első 20 km-ét könnyedén teljesítette a csapat. Sarvalyba érkezve megpihentünk az erdei forrásnál, elfogyasztottuk szendvicseinket, megpihentünk.
 

Egy óra pihenő és erdei séta után indultunk vissza Darvastóra. Közben megálltunk Sümegen és mindenki elfogyasztott egy fagylaltot. A hazaút már kalandosabbnak ígérkezett mivel az égen újra komoly viharfelhők kezdtek gyülekezni. Kérdéses volt, hogy visszaérünk-e mielőtt a vihar utolér minket.

Végül sikerült kiadós eső nélkül megúszni és bár fáradtan, de élményekkel teli vidáman értünk vissza vacsorára.

Kísérők voltak: Kulcsár Attila, Szabó Zsolt

                                                                                                                                      Kulcsár Attila

                                                                                                                                 fejlesztő pedagógus