Kézműves szakkör

Kézműves szakkör

 

Ebben az évben is foglalkozások keretében folytatta munkáit a kézműves szakkör.

Az évet gyöngyfűzéssel kezdtük, ahol nyakláncot és hozzá illő karkötőt fűztek a lányok maguknak, a fiúk barátnőiknek. Mindenki maga választotta ki a számára tetsző mintát és a hozzá illő színeket.

A farsangi ünnephez kapcsolódóan a foltvarró szakkör tagjai szemüveget varrtak. Először mindenki kiválaszthatta a neki tetsző anyagot, majd rárajzolták a mintákat.  Segítségünkkel a szalagot is behelyezték a megfelelő helyre, majd elkezdték a varrást. Az ügyesebbek varrógéppel varrtak, a többiek kézzel.

A farsangi vigadalmat még nagyobb izgalommal várták, hiszen egyedi szemüvegek készültek.

Következő foglalkozásra a lakók húsvéti dekorációt szerettek volna varrni.  Egy nyuszis ajtókopogtató nyerte el a tetszésüket.  Először a farkincájának kellett a pompont elkészíteni, majd az anyagválasztás következett, a rajzolás és a varrás. Munka közben felelevenítettük a húsvéti szokásokat.

Darvastó, 2019. április 2.

 

Vassné Sárossy Gabriella, fejlesztő pedagógus
Holczer Edina , fejlesztő pedagógus