Ki Mit Tud? (2019. április 26.)

 Ki Mit Tud?

Tehetségkutató rendezvény pszichoszociális fogyatékossággal élők részére

 

(2019. április 26.)

12 fő lakó részvételével

 

A Moravcsik Alapítvány kilencedik alkalommal rendezte meg a Ki mit tud? országos tehetségkutató vetélkedőjét, melynek –elmondásuk szerint- elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtsanak az ellátottaknak tehetségük-, értékeik megmutatására a kreatív kifejezés legkülönbözőbb területein, ezzel elősegítve a felkészülés során az egyéni készségek, képességek fejlesztését, melyek komplex módon szolgálják a fogyatékossággal élő, ám bizonyos területeken kiemelten tehetséges emberek keresésének, azonosításának, fejlesztésének célját.

 

Darvastó idén két műsorszámmal képviseltette magát:

Simon Erzsébet Katalin Robert Burnst: Korai még a konty nekem című versét adta elő. (Felkészítője Németh Rita fejlesztő pedagógus). A zsűri külön megdicsérte Erzsébet mimikáját és gesztusait, melyet végül ezüst minősítéssel díjazott.

A tánccsoport a sikeres magyar romantikus, zenés vígjáték, a Pappa Pia, Mindennap nyár betétdalára koreografált táncot adta elő. (Koreográfus: Varga-Pem Annamária)

A zsűri egy vidám, összeszokott csapatnak látott minket, akik összhangban voltak a zenével és egymással. Ezt arany minősítéssel jutalmazta, amivel tánccsoportunk bekerült a május 16-án, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Hazafele egy csoportkép erejéig bevetettük magunkat a hívogató repcetáblába, melynek virító sárgasága hűen tükrözte vibráló hangulatunkat.

Egy hűsítő kényeztetés még belefért a mai napba :)

Köszönjük a próbákon tanúsított kitartást, az összetartást, az verítékcseppeket. Mind-mind megérte, hiszen bekerültünk a DÖNTŐBE!!!

 

GRATULÁLUNK NEKTEK!!!

 

                                                                                                          Miklósi-Sikes Kinga

                                                                                                          fejlesztő pedagógus