„Ki Mit Tud?” döntő

„Ki Mit Tud?”
döntő

Tehetségkutató rendezvény
(2022. július 7.)

 

A Moravcsik Alapítvány szervezésében Budapesten, az Operaház Eiffel csarnokában került megrendezésre a Ki mit tud? országos tehetségkutató vetélkedőjének döntője, melyre az elődöntőkből aranyéremmel továbbjutó produkciók kerültek színpadra. A zsűri illusztris tagjai minden produkciót szakértő szavakkal méltattak, minden alkalommal kiemelve és erősítve azt, hogy milyen –minden tekintetben- építő szerepe van kulturális tevékenységnek minden ember életében.

Ellátottaink közül először R. Irén lépett a hatalmas színpadra Szalai Borbála, Csacsi című versével, mellyel bronz minősítést szerzett.

A színjátszó csoport Az elveszett kakas című vásári komédiát mutatta be az ebédszünet után. A zsűritől ezüst minősítést kaptak.

Tánccsoportunk produkciója zárta az egész napos rendezvényt a táncstílusok egyvelege című műsorszámmal. A zsűri arany minősítéssel jutalmazta őket.

SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!!!

Mi, a felkészítők egy apró figyelmességgel köszöntük meg ellátottainknak a kitartásukat, a türelmüket, a sok befektetett munkát, a próbákon való részvételt: megvendégeltük őket a McDonalds étterembe egy menüre, amivel hatalmas örömöt okoztunk.

 

Miklósi-Sikes Kinga

fejlesztő pedagógus