Kirándulás Tapolcán

Kirándulás Tapolcán

 

2022. július 2-án, szombaton a II. gondozási egység 12 fő ellátottja Tapolcán kirándult. Kellemes kirándulóidőben indultunk felfedezni Tapolca nevezetességeit. Sétáltunk a Tóparton, megnéztük a Hotel Gabriella malomkerekét, a halas lépcsőt. Egy gubacs vízbe dobásával sikerült a sok színes halat  egy helyre „csődíteni”, így gyönyörködhettünk bennük. A tavasbarlang ígéretes programnak bizonyult: a tárlatvezetés során megismerkedtünk a barlangászok feladataival, a barlangok  természeti képződményeivel, élővilágával, visszarepülhettünk az időben, hogy  a keletkezésükről tudjunk meg többet. Végül, de nem utolsó sorban a tapolcai tavasbarlang felfedezéséről, látnivalóiról hallhattunk, hogy aztán élőben is felfedezzük. 73 lépcső vezetett le, ahol körbejártuk a termeket, megnéztük a kristálytiszta vízben csónakázókat. Ebéd előtt körbesétáltuk a Köztársaság téren található hatalmas székely kaput, és míg a legtöbben az árnyékban pihentek, néhányan kipróbálták a játszótéri hintát, csúszdát. Délben a Peppino Pizzériában fogyasztottuk el a jóízű pizzát, hideg üdítőt, majd kávét. Rövid séta után még volt idő egy hűsítő fagyira.

Jó volt látni, hogy a hétköznapi apró nézeteltéréseket, súrlódásokat ilyenkor felváltja a felszabadultság, vidámság, az egymásra figyelés. Kitűnő, élmény teli feltöltődés volt ellátottjainknak és kísérőinknek is!

                                                                                                                                            
Molnár-Papp Gabriella
fejlesztő pedagógus