Sárvári fürdőzés

„ Nem azért vagyunk csapat mert együtt dolgozunk. Csapat vagyunk, mert

tiszteljük, bízunk és törődünk egymással.”

 

Augusztus 19-én második alkalommal szerveztünk jutalom kirándulást a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó lakóinknak. A Sárvári Gyógy és Wellness fürdőbe összesen 23 fő lakónkkal látogattunk el. A badacsonyi szőlőültetvényeken dolgozók a benti munkahelyen dolgozó kosárfonók csapata vett részt a kiránduláson. Ők azok akik minden nap bizonyítják, hogy helyük van a munka világában.

Gyönyörű napsütéses időben érkeztünk a sárvári termálfürdőbe ahol számtalan élmény várt ránk, ki-ki kedve szerint élvezhette az aktív vagy éppen passzív pihenést. A kalandra vágyok kipróbálták a csúszdákat, az aqua aerobikot, az élménymedencék adta felfrissülést, valamint a fürdő területén lévő kalandparkban az íjászkodást. A csendes pihenésre vágyók pedig a lazító melegvizes relaxáló fürdőzést.

Bizony, az idő gyorsan telik, ha jól érzi magát az ember, és azon vettük észre magunkat, hogy a délután is eltelt. Testileg lelkileg feltöltődve, jóllakottan hagytuk magunk mögött a gyógyfürdőt.

Szeretném megköszönni kollégáimnak, akik részt vettek a kirándulás lebonyolításában. A Félúton Ház Alapítványnak, hogy az idei évben is támogatták ezt a kezdeményezésünket.

Ez volt a második jutalom kirándulás a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó lakóinknak. Törekszünk arra, hogy ez a kezdeményezés megmaradjon s hűek tudjunk maradni ahhoz, hogy Darvastó a foglalkoztató intézet jellegét megtarthassa.

 

Darvastó,2021.08.19.                                                   

 

                                                                                                              Nagy Szabina

                                                                                                    foglalkoztatás szervező