Zamárdi alkotótábor

Zamárdi

Zamárdi Alkotótábor

2022. július 27 – augusztus 2.

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület évtizedek óta szervezi tagjainak az Ipar-és Képzőművészeti Alkotótábort, melyre az ország minden tájáról érkeznek, hogy a különböző szakmákat és művészeti tevékenységeket ötvözzenek egymással. Idén hat tagintézettől voltak, különböző képességű ellátottakkal, Polgárdi, Magyarszerdahelyről és azon belül is három helységről, Tordas és persze mi Darvastó.

Már az első napon ellátottaink magabiztosan foglalták el helyüket a műhelyekben, mint pl. varrás, batikolás, élmény festészet, és ami tavaly elmaradt, de nagyon hiányzott nekik az a bőrvarrás, fűzés, szegecselés Teca nénivel. Délelőtt és ebéd után is folyamatosak voltak a munkálatok, de persze nem volt szigorú szabályok közé szorítva ez sem. Aki délután strandolni, vásárolni, kirándulni vagy épp pihenni szeretett volna, azt tehette.

Egész héten a napi munkák után ellátottaink színesebbnél színesebb programok közül választhattak. Az egyesület az egész tábort meginvitálta pl. egy, órán át tartó Kalózhajó kalandra Siófokon, ahová persze vonattal mentünk át, ami szintén élménynek számított.

Születésnapot is volt alkalmunk ünnepelni a héten, mivel az egyik ellátottunk ekkor töltötte a 60-dik életévét. Nagyon meghatódott, ekkora körben eddig nem volt alkalma ünnepelni.

Aztán a mi kis csapatunk sem volt rest, szinte minden napra jutott egy-egy program a munkálatok után. Strandoltunk, sétáltunk, kertmoziba voltunk, vásárolgattunk, finomakat ettünk-ittunk, fagyiztunk, jó hideg, édes dinnyét is ettünk és persze az elmaradhatatlan, szinte minden este diszkó partit is élvezték nagyon. Egy szó, mint száz nagyon hamar eltelt ez a hét, barátságok kötettek, egymást segítettük ahol kellett, volt, aki búcsúzáskor elsírta magát, de nem örökre csak jövő évig köszöntünk el egymástól.

A kis 12 fős csapatunkra pedig nagyon büszkék vagyunk, mert nagyon sok dicséretet kaptak Zamárdiban. Utolsó nap a záró ünnepségen, műhelyről műhelyre mindenki bemutathatta az egész héten készített tárgyait. Ki táskát, szemüvegtokot, karkötőt, festett kavicsot vagy gyönyörű mintázatú, batikolt pólóit stb., rengeteg alkotás született az egy hét alatt, amit a képek is bizonyítanak.

Utólag is még egyszer köszönjük az Ő nevükben is a sok szép dicsérő elismeréseket és bíztatást. Ugyan ezeket mi is kívánjuk az ott jelen lévő Intézeteknek, azoknak is, akik most voltak ott először, örülünk, hogy megismerkedhettünk velük.

Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük, hogy ott lehettünk és reményeink szerint találkozunk ismét jövőre.

Dvornik Krisztina
Terápiás munkatárs