Máskép(p) kiállítás

Kiállítás

 „Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.”

Gogol szavai tökéletes módon leírják, hogy a művészet miként is tud részévé válni az életünknek. Mind a művelőknek, mind a csodálóknak is. Komoly gondolatok, üzenetek átadására és közvetítésére képes a művészet minden ága. Talán ezek az eszményi gondolatok azok, amelyek az embert különbé teszik. Képes a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni egyaránt. A balatonfüredi Óvárosi Művészkávéházban rendkívüli kiállításra került sor. Intézményünk és a gondozóház egy lakójának közös kiállítása nyílt meg. A kiállításon az ott voltak alkotó fiatalok mellett társaik, valamint az érdeklődőknek is lehetőségük adódott, hogy személyesen kérdezzenek a fiataloktól. A kiállítás egyik nem titkolt célja az érzékenyítés volt. A résztvevők és már korábban betérők egyöntetű véleménye volt, hogy a kiállítás darabjai mind az életigenlés, a pozitív gondolatok megtestesülései.