Művészet-ajándékba

Művészet-ajándékba

„...legyetek alázatosak, és a testvéreiteket részesítsétek előnyben magatokkal szemben! Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!„ (Filipi 2,3)

A múlt héten rendkívüli esemény zajlott le intézményünk területén; amely során a veszprémi Petőfi színház ifjú tehetségei örvendeztették meg az integrált intézmény lakóit. A program ötletével Oberfrank Pál igazgató úr kereste meg intézményünket, és ahogy köszöntőjében is hangsúlyozta a színháznál remekebb érzékenyítő közeg kevés akad. A fiatal színházi társulat óriási kedvvel és elánnal készült eme jeles eseményre, mely szerencsére meghozta a sikert. A rendezvény gerincét a mindenki által ismert dalok adták, és a jelenlévők töltötték meg igazi tartalommal. A kulturális vonatkozáson túl természetesen karitatív felajánlások is gazdagították a műsort.

A rendezvényen tiszteletét tette Ovádi Péter országgyűlési képviselő úr, Némedi Lajos alpolgármester úr; Rybár Judit igazgató asszony az SzGyF részéről; Nagy Károly kanonok; az MTD Hungária igazgatója; az intézményünk igazgatója Hanich Ferenc és a társintézmények részlegvezetői és lakói.

A program osztatlan sikert aratott a fellépők és résztvevők körében egyaránt.

 

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-fenyveserdo-otthonban-eloknek-gyujtott-a-petofi-szinhaz-3070578/

https://vehir.hu/cikk/44212-muveszetet-ajandekba