Tavasz

Tavasz

Elég már a télből, gyere, szép kikelet,

milyen jó hallgatni, ha madár csicsereg.
Madarak dalolnak boldogan a fákon,
nincs nálunk boldogabb ezen a világon.”

(Mészáros Lajos – Elég már a télből)

A tavasz március 21-én kezdődik, első hírnökeivel azonban már néhány héttel korábban is találkozhatunk. A korai virágok már február végétől-március elejétől jelzik a kikelet közeledtét. A hosszú, hideg, sötét téli hónapok után a tavasz új életet lehel a természetbe. A nappalok hosszabbodnak, kinyílnak az első virágok, a fák és bokrok új hajtásokat hoznak. A hóvirág mint a kora tavasz első virága mindannyiunk szívét megdobogtatja. Ezért is örvendtünk, amikor a heti kertészkedés során felfedeztük a földből kibújó növénykéket. A dekorációban is megjelentek a tavasz közeledtét jelző virágos alkotások.