Aktualitások

2014-ben elkezdődtek a folyosói felújítási munkálatok Kamondon. A férfi osztály folyosói új járólapot kaptak, valamnint folyamatban van még a falburkolatok cseréje is.

Felújítás után világos, otthonos környezetet vettek birtokba lakóink.

 

"Mozdulj, Mozdulj..." Egy nap a sport jegyében jelszóval sportnapot rendeztek az ágfalvai pszichiátriai otthonban, 2014 szeptember 5.-én. Egy 6 fős csapattaljelentkeztünkaz egyéni sportokra, valamint a focikupára is beneveztünk.

2014.08.18.-tól 2014.08.22.-ig terjedő időszakban 13 ellátottal és 3 kísérővel Balatonlellén nyaraltunk. Nyaralásunkat változatos programokkal tarkítottuk. Pihenést és fáradtságot félretéve rengeteget sétáltunk, ismerkedtünk az üdülőváros nevezetességeivel, valamint látványosságaival.

Az idei évben immár sokadik alkalommal is megrendezésre került intézményünkben a már hagyománnyá vált Lecsófesztivál. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyon sok lecsókülönlegesség került a zsűri asztalára. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen nagyon finom ízkavalkádokba kóstolhatott bele. 

2014 augusztusában 15 lakóval erdélyi csillagtúrára mentünk. Farkaslakán voltunk elszállásolva, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. 6 éjszakát és 7 napot töltöttünk Erdélyben. Minden nap változatos programokkal kecsegtettük a csoportot. Csodálatos helyeket látogattunk meg.

2014.07.30.-án 15 fővel, valamint 3 kísérővel meglátogattuk a celldömölki Vulkánfűrdőt, amely magas minőségű fürdőközpont, gyógyvízzel, élménymedencékkel. Előnyünkre vált a rossz idő ellenére a fedett rész, a gyógyvíz nyugtató hatással volt a csoportra.

A szociális foglalkoztatás kertészeti csoportjában dolgozó lakóink minden nap különös szorgalommal és odafigyeléssel látják el teendőiket. Munkájuknak eredménye,idén is a bőséges termésben mutatkozott meg.

Lelkiismeretesen locsolnak, kapálnak. Mindezek a munkálatok nem hiábavalóak.

2014.07.03.-án nagyüzemben zajlott a palacsintasütés Kamondon. Amíg sült a palacsinta, lakóink fergeteges bulit csaptak az udvaron. Ropták a táncot és énekeltek.

Mindenki nagyon jól érezte magát.

A tűzoltok szituációs gyakorlatára Kamondon került sor. Egy lakó, valamint három dolgozó bevonásával zajlott az imitált tűzből való kimentés. A gyakorlat zökkenőmentesen zajlott, a lakók különösen élvezték ezt a fajta megmozdulást.

Egy régi álmunk vált valóra, miszerint részt vehettünk a bősi kiránduláson. Először megtekintettük a vízierőművet, ahol sok érdekes látnivaló várt bennünket. Itt a csoport nagy érdeklődéssel tekintette meg a gépházat és a működő turbinát.