Államalapító Szent István király ünnepi szentmise

Hagyomány intézményünkben hogy Szent István államalapító királyunk ünnepén, idén augusztus 14-én, az intézmény ellátottai és dolgozói részt vesznek a mentálhigiénés csoport által megszervezett katolikus szentmisén. Az eredeti tervtől, ami a  mise helyszínét illeti, el kellett tekintenünk az időjárás miatt. Az idei évben nem egy hagyományos misén vehettünk részt, hanem ez alkalomból az új Atya bemutatkozott, megáldotta az ellátottakat, a dolgozókat, Isten áldását kérte munkájukra, valamint az intézmény épületére. Ellátottaink magas létszámban vettek részt, érdeklődőek voltak, megragadta őket az új atya személyisége, közvetlensége. A szertartás végén megáldásra került az új kenyér. A részlegvezető segítségével, a hagyománynak megfelelően felvágtuk a kenyeret, amelyet mindenki jóízűen fogyasztott. Bízunk benne, hogy a jövőben rendszeressé válnak ismételten a misék, valamint a bibliaórák.