Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyének oldalára látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

Az ellátottak nagy örömére meghívást kaptunk a soproni Pszi-faktor rendezvényre. Kis csapatunk rengeteg gyakorlással, próbák sorával töltötte a megmérettetés előtti heteket, napokat. November 30-án kora reggel indultunk el Sopronba, ahol a GYÍK- Rendezvényházat vettük célba. Érkezésünket követően nagyon kedves fogadtatásban volt részünk.

Nagy érdeklődéssel várták a lesencetomaji részlegen élő ellátottak a Pegazus Színház 2018/19-es évadának első előadását, melyet november 20.-án tekinthettek meg a szezon nyitányaként. A Pitypang Cirkusz legújabb produkciójaként a Grimbusz című szám nagy sikert aratott a nézők körében.

2018. november 20- án Zalahalápon, a Művelődési Házban nyílt kiállítás és vásár a lesencetomaji telephely fejlesztő foglalkoztatásának keretében készített termékekből. Rajzok, kerámia angyalkák, bögrék, párologtatók, tálak, kézműves textíliák, kézzel szőtt szőnyegek, horgolt kézimunkák. Többek között ilyen típusú alkotásokat, termékeket csodálhatnak meg az érdeklődők. 

A Lesence Völgye Általános Iskola ötödik osztályos tanulói látogattak el hozzánk pályorientációs nap alkalmával. A diákok az intézmény történeti áttekintésén túl ismereteket szerezhettek a különféle munkakörökhöz tartozó feladatokról, bepillantást nyerhettek a gondozási részlegek mindennapjaiba.

Szent Márton kultusza már a Honfoglalás előtt is virágzott, így a hagyományt őrizve az otthon lakóival is felelevenítettük történetét. Kézműves foglalkozás keretében emlékeztünk meg a Márton napi szokásokról. A Szent Márton legenda ismertetése után, különféle technikákkal készültek el az aktuális jelképek, melyek a faliújságot díszítik az ebédlőben.

A Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület és a Land Rover Túra Egyesület közös szervezésében már több éve megrendezett, karitatív autózáson vehettünk részt.

A találkozásra Tapolcán került sor, ahol a reggeli eligazítás után, mindenki önállóan választhatta ki, melyik autóban szeretne utazni.

A gyors bemutatkozást követően már indultunk is úticélunk felé, az Uzsai erdőbe.

A Lesence Völgye Általános Iskola ötödik osztályos tanulói látogattak el hozzánk pályorientációs nap alkalmával. A diákok az intézmény történeti áttekintésén túl ismereteket szerezhettek a különféle munkakörökhöz tartozó feladatokról, bepillantást nyerhettek a gondozási részlegek mindennapjaiba.

Mindenszentek időszakában a temetőben gyertyát gyújtottunk, közösen imádkoztunk, így emlékezvén elhunyt lakótársainkra, szeretteinkre.

A kapcsolatépítés, és az integráció jegyében, illetve az intézményi férőhelykiváltásra való felkészülés elemeként az intézménnyel szomszédos Lesence Völgye Közös Fenntartású Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát tekintettük meg 2018. október 19-én délelőtt a lesencetomaji Művelődési Házban. Modern, igényesen összeállított műsort láthattunk a nagyszerűen szereplő tanulók előadásában.

Egy kora őszi nap hajnalán 24 fő ellátottal a Dunakanyarba indultunk kirándulni. Az első állomásunk Esztergom volt, ahol megtekintettük Közép – Európa legnagyobb Bazilikáját. Ezt követően Városi Kisvasútra szálltunk, amely bemutatta számunkra Esztergom nevezetességeit, valamint a Mária – Valéria hídon áthaladva Párkányba is betekintést nyerhettünk.

Nagy örömünkre elkészült az intézmény parkjába tervezett szabadtéri pavilon. Az építmény fa szerkezetét nyírlaki munkatársaink gyártották le (köszönet érte), majd szállítását, és a további szükséges anyagok beszerzését követően összeállította a részleg műszaki csoportja. A pavilon akadálymentesített, így a kerekesszékes ellátottak is könnyedén használhatják.