Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyének oldalára látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

Telephelyünk lakói és dolgozói közül 40 fővel vettünk részt a Szabó Zoltán lesencetomaji plébános által szervezett Győr- Pannonhalma zarándokúton. A reggel fél 8-as indulást követően a buszban Németh Istvánné karitászvezető, lesenceistvándi kántor vezetésével egyházi énekeket énekelve, és imádságokat mondva készítettük lelkünket a zarándokútra.

Június 24-én, szombaton Szabó Zoltán helyi plébános úr meghívásának köszönhetően részesei lehettünk a Lesenceistvándi Mária-kápolnánál megrendezésre kerülő Szent Iván éji rendezvénynek.

2017. június 20.-án tapolcai sétára indultunk. Végigjártuk és megtekintettük a szép tóparti sétányt és élővilágát, majd az étteremben megpihentünk és elfogyasztottunk egy finom ebédet. Hazafelé fagylalttal hűsítettük magunkat a nagy forróságban.

Szabó Zoltán plébános atya szervezésében az egyházközség hívei zarándoklat keretében Magyarpolányban részt vettek a község lakosai által bemutatott „Passió” című előadáson.

A lesencetomaji telephely ellátottjainak megkezdtük az idei nyaraltatását Borgátán. Az elkövetkező időszakban három turnusban utaznak a nyaralók az üdülőbe. A szállást a strandhoz tartozó tábor faházaiban biztosítjuk, a napi rendszeres étkezést egy étterem szolgáltatja Celldömölkről.

Június 2-án nagy sikerű csocsóversenynek adott otthont Lesencetomaj részlege. Az eső zárt térbe szorította a megjelent versenyzőket, ám ez nem szegte kedvét senkinek, hiszen minden részt vevő játékos és kísérő láthatóan jó hangulatban várta soron következő mérkőzését. A párosok izgalmas, kiélezett meccseket játszottak egymás ellen.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltsége szervezésében „Osztozó” lelkigondozók fórumának megszervezésére került sor a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye telephelyén, Lesencetomajon.

A 2016-2017-es évadban három alkalommal került sor a helyi Művelődési Házban a Pegazus Színház előadásaira, melyeket minden alkalommal 50 fő várt nagy izgalommal.

A Hamupipőke, a Dínóm-Dánom és az Aladdin című színdarabokat tekintettük meg, melyek nagy élményt nyújtottak a lakóknak.

Május 26-án ünnepelte 25. évfordulóját a Kolping Katolikus Szakiskola Pétfürdőn. Az eseményre Fehér Badics István, az iskola egykori diákja is ellátogatott lakótársával és kísérőivel. Ünnepi szentmise, műsor, sok- sok szeretet, felszínre törő emlékek, rég nem látott barátok tették feledhetetlenné e csodálatos napot.

Május 17-én kirándulást szerveztünk a Jeli Arborétumba a Velük, értük Alapítvány támogatásával 25 fő lakó részvételével. A jó időjárásnak köszönhetően kellemes sétát tettünk az arborétumban, és gyönyörködtünk a Rododendronok virágzásában. Megtekintettük az „Óriások erdejét”, és a „Hét forrást”. A sétát megkoronáztuk egy finom ebéddel, majd fagylaltozással zártuk a napot.

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász képzést szervezett önkénteseinek.
Nagy örömünkre munkatársunk, Hegyi Ferencné is részt vett a képzésben, és a jelenleg munkahelyén nyújtott magas színvonalú munkáján túlmenően a civil életben is a rászorultak felé fordul.

Harminc fő ellátott és kísérőik Anyák-napi ünnepi szentmisén vettek részt 2017. május 7-én Lesenceistvándon, a szőlőhegyi Mária- kápolnában.