Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyének oldalára látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

A kereszténység legnagyobb ünnepén Nagypénteken a részleg lakóival a helyi hívekkel együtt részt vettünk a Keresztúton, ami a Lesenceistvándi Szent Jakab templomtól indult, és a Lesencetomaji Szent Anna plébániatemplomnál ért véget.

Gyümölcsoltó Boldogasszony Ünnepén városlődi zarándoklaton vettünk részt közösen a Lesencetomaji Egyházközség híveivel és plébánosával, Szabó Zoltán atyával.

Útunkat egy közös imával indítottuk. Első állomásunk a Kislődre vezetett, ahol megtekintettük Rőthy Mihály egyházi gyűjteményét, majd ezt követően a plébános úr egy rövid történettel bemutatta a helyi templomot.

Kiváló munkát végeztek telephelyünkön Piller Józsefné szociális foglalkoztatást segítő irányításával a kertészeti csoportban dolgozó ellátottak. Ezt bizonyítja a mellékelt képeken látható gyönyörűen virágzó muskátli palánták sokasága, mely a jövőben az intézet ablakait díszíti, és a dolgozók részére árusításra kerül.

Intézményünk szakmai programjának megfelelően a lesencetomaji telephely szakemberei bemutatták a részleg külső kapcsolatrendszerét. A témát Piller András szociális szakember, a lakóegység vezetője az intézmény bemutatásával, történeti áttekintésével indította.

Telephelyünk lakói és dolgozói együtt ünnepeltek, és emlékeztek 1848-49 hőseire, a forradalmi ifjúságra. Kocsisné Hosszu Teréz, és Enyinginé Répás Csilla mentálhigiénés szakemberek által összeállított, és előadásra elkészített ünnepi megemlékezés felölelte a korabeli események megtörténtét, emléket állított a kor forradalmi hőseinek.

A Veszprémi Főegyházmegye és Családpasztorációs Iroda szervezésében meghívást kaptunk a Padányi iskolában megrendezésre kerülő Nagyböjti családos lelkinapra. A találkozó szentmisével kezdődött, melynek fő celebránsa dr. Márfi Gyula veszprémi érsek volt.

Február 11-én, szombaton Évike és Magdika segítőinkkel fánksütést szerveztünk. Ebéd után a már bedagasztott tésztát Hajni és Jocó kiszaggatták, majd kisütöttük. A mulatós zenékre táncra perdültünk, jól éreztük magunkat. Mikor kisült a fánk, jóízűen elfogyasztottuk- nagyon finom volt. Ezután sem lett vége a jó hangulatnak, amit Magdika fényképeken meg is örökített.

Szabó Zoltán helyi plébános Úr meghívásának eleget téve örömmel vettünk részt a balatonedericsi Keresztelő Szent János plébánia templomban megtartott Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. A szertartás vesperással kezdődött, ezt követően gyertyaszentelés és körmenet következett.

A zord idő ellenére útnak indultunk január 14-én Szabó Zoltán helyi plébános Úr szervezésében egy veszprémi zarándoklatra.

Utunk elsőként az Árpád-házi Szent Margit templomba vezetett, ahol Tornavölgyi Krisztián atya előadását hallgathattuk meg, és megtekintettük a Szent Margit ereklyét.

A lesencetomaji telephelyen a Velük, értük Alapítvány anyagi támogatásával immár nyolcadik alkalommal szerveztük meg az ellátottak részére a hagyományos disznóvágást és farsangi mulatságot. Lázár János mezőgazdasági vállalkozó telephelyéről vásároltunk két mangalica sertést, illetve egy sertést a vállalkozó adományaként kaptak az ellátottak.

A lesencetomaji részleg ellátottjai vidám óévbúcsúztatót tartottak a telephely nagyebédlőjében. A jó hangulatról a telephelyen dolgozó szociális szakemberek gondoskodtak, akik édességgel, és üdítővel kínálták az ellátottakat. A jelen lévők alkoholmentes pezsgővel kocintottak az új esztendőre.

Boldog Új Évet Kívánunk!

Telephelyünk karácsonyi ünnepi programját délelőtt a részlegenkénti karácsonyfák közös feldíszítésével kezdtük, majd délután a lesencetomaji plébániatemplomban szentmise keretében előadott Betlehemi játékkal folytattuk, melyet a lakóotthonban élő ellátottak játszottak el.