Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyének oldalára látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

2016. 11. 20-án, vasárnap a szentmisén részt vettünk a Szent Erzsébet Karitász Csoport által szervezett „Szent Erzsébet kenyérszentelésen”. Lakóink elmélyülten hallgatták végig Szabó Zoltán plébános Úr prédikációját, melyben felelevenítette gyermekkori élményeit: hogy mennyire fontos az emberek életében az imáság, a hit. Hogy tudjunk adni, és elfogadni.

2016-11-15-én eljött a várva várt nap, hogy a helyi kultúrházba megérkezhessen hozzánk a Pegazus színház. Bábelőadásuk címe „Dínomdánom” volt.

A történet egy kis dinoszaurusz beilleszkedéséről szólt, zenével-tánccal, prózával megjelenítve. Az otthonból ötven fő lakó számára okozott feledhetetlen délelőttöt a mese.

2016. november 15-én intézményünk lesencetomaji telephelyén a gondozás- ápolás szakterületének szervezésében szakmai nap megszervezésére került sor, melyre az intézmény minden részlegéről érkeztek munkatársak (3-5 fő).

„Mit jelent számodra a szabadság? „…..Ez volt a témája annak az országos versenynek amire 6 pályamunkákat küldtünk be,  5 fő lakóval. Közel egy hétig dolgoztunk együtt . Jó kis színes csapat volt: Narday Éva, Berkes József, Polgár Tivadar, Poller Győző, Illés László személyében.

2016. október 21-én délután az 1956-os Forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk műsorunkkal. Nagy létszámban gyűltünk össze a Kastélyépület ebédlőjében. A műsorban a lakóegységben élő gondozottak elevenítették fel a forradalom budapesti eseményeit. Az ellátottak meghatódva, a hősökre való együttérzéssel élték meg a felidézett történelmi eseményt. 

Szeptember 29.-én került sor a veszprémi állatkerti kirándulásra, melyen negyven ellátott vett részt. Lakóink nagyon várták ezt a napot, már hetek óta készültek az állatok megtekintésére. Egyedülálló kezdeményezés során két kerekesszékes lakónk is részt vett a kiránduláson.

Szeptember 24-én, szombaton részt vettünk a Zalahalápi Szüreti Felvonuláson Marika segítőnkkel. Népi es öltözékben ültünk fel a kocsira, amivel felvonultunk a falu utcáin. Út közben apró süteménnyel, és itallal kínáltak minket mindenütt. Miután visszaértünk a művelődési házhoz, finom babgulyás és bor várt bennünket.

Eljött a várva várt és sokat tervezgetett kirándulás: szeptember 9. A Velük, értük Alapítvány jóvoltából és a kirándulók hozzájárulásából valósult meg ez a nap.

Az első állomás Tihany, de az addig vezető úton is sok információt osztottunk meg egymás között, s az utazás alatt a táj látványa is mindenkit megnyugtatott.

2016. szeptember 11-én a lakóegységek tagjaival a lesenceistvándi Mária Kápolnában, Szűz Mária Szent Neve ünnepe alkalmából rendezett búcsúi szentmisén vettünk részt. A szentmisét Östör Dániel Sümegcsehi plébános atya celebrálta Bagi Ádám csabrendeki, és Szabó Zoltán helyi plébánosok közreműködésével.