2022-06-08 Medárd és a Májusfa kitáncolás

Április végén a Raposkai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai intézetünk lakóinak és dolgozóinak meglepetésére májusfát állítottak. Ahol fát állítanak ugye, azt ki is döntik. A májusfák kidöntése természetesen nagyobb ünnepléssel táncmulatsággal jár együtt. A ledöntésének hagyományos mozzanata a fa körül táncolása. Mi is elterveztük, hogy június elején megtörténjen a várva várt vigadalom, készültünk rá, gyakoroltuk a táncot és meghívót küldtünk az Egyesület tagjainak. A fa kitáncolását június 8-ra terveztük, akkor még nem figyelve, hogy ez Medárd napja. A néphagyomány szerint ezen a napon, ha esik, akkor az elkövetkező negyven napban is esni fog. Eljött a Medárd, azaz a májusfa kidöntés napja és a reggeli időjárás nem igazán volt kedvező, hogy a szabadban táncoljunk. Vendégeink is megérkeztek, akik megnyugtattak minket, hogy lesz délelőtt olyan pillanat, amikor nem esik, és különben is a fát így is úgy is ki lehet dönteni. A programot kicsit módosítottuk és a táncmulatságot az ebédlőbe költöztettük. Eközben önkéntesünk a fedett terasz alatt szorgosan sütötte a tócsit, a konyhán pedig készült a zsíros deszka. Az égiek megszántak minket, az eső elállt és bár táncolni nem lehetett a fa körül, de a kidöntést megnézhettük. A fa sikeres vízszintesbe érése után a táncot az ebédlőben mutattuk be, majd elfogyasztottuk a sok finomságot, limonádéval pedig a szomjunkat oltottuk.

Medárdi eső ide vagy oda, ez a mi hangulatunkat nem rontotta el. Lakóinknak sikerült újra egy izgalmas napot szervezni. A programot közös tánccal zártuk.

Köszönjük a Raposkai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tagjainak és a két önkéntesnek, Varga Sándornak és Nagy Csabának, hogy támogattak minket és eme különleges napot még színesebbé tették.