Adventi készülődés

Az év egyik legszebb, legmeghittebb időszakával, az Advent beköszöntével elkezdődött a Karácsonyra hangolódás lakóink körében is.

Közösen beszélgettünk az Advent jelentéséről, arról, hogy mely jeles napokat foglalja magában, valamint Szent Miklós püspök legendáját is felelevenítettük. Megbeszéltük, hogy ez az egymásra figyelés, a lecsendesedés időszaka.

Adventi koszorút helyeztünk asztalra, amin meggyújtottuk az első gyertyát. Karácsonyi dalokat hallgattunk, énekeltünk, közben pedig a témával kapcsolatos kifestőket színeztünk. A lakók alkotásaival a faliújságunkat is ünnepi díszbe öltöztettük.