Karácsony ünnepe

Telephelyünk karácsonyi ünnepi programját a részlegenkénti karácsonyfák feldíszítésével kezdtük, majd a lesencetomaji plébániatemplomban szentmise keretében előadott Betlehemi játékkal folytattuk, melyet a lakóotthonban élő ellátottak játszottak el. A zsúfolásig megtelt templomban Szabó Zoltán plébános úr a Karácsony legfontosabb „összetevőjét”, a szeretetet hangsúlyozta, és hogy okkal jelöltetett ki azok életpályája, akik segítenek másik embertársukon. Ahogy Isteni szándék, „eszköz” az is, hogy vannak olyan élethelyzetben, állapotban lévő emberek, akiken segíteni kell. A szentmisét követően délután az ellátottak a gondnokok részvételével lakóegységeikben nagy örömmel bontották ki a gondnokok, illetve az intézmény karácsonyi ajándékait.