Májusi meglepetés

MÁJUSI MEGLEPETÉS

2022. 04. 29.

 

„A férfiak a májusfát kipányvázzák, emelik,

és a világ kacagása, vidámsággal megtelik.”

(Aranyosi Ervin)

 

Április végére meghívást kaptunk a nyírlaki társintézmény egyik jeles programjára, a Májusfa állításra. A meghívásnak eleget téve műsorral is készültünk, három lakónk közreműködésével, akik Brahms: Magyar táncok zenéjére egy modern koreográfiát tanultak meg. A nap köszöntővel kezdődött, majd a májusfa állítás ősi hagyományairól, eredetéről, jellegzetes szokásairól is sok mindent megtudhattunk. A programon a többi tagintézmény is részt vett és előadásaikkal színesítették a délelőttöt. A műsorok után közösen feldíszítettük a májusfát, ami aztán méltó helyére került. Ezt követően a nyírlaki tánccsoport egy szép magyar tánccal kedveskedett a közönségnek. A program zárásaként egy nagyon finom ebédre invitáltak minket vendéglátóink, amit jó hangulatban fogyasztottunk el.

Még az izgalmas délelőtt hatása alatt, a hazafelé vezető úton arról beszélgettünk, hogy mi is milyen nagy örömmel fogadnánk, ha a hagyományoknak megfelelően, titokban a mi kis közösségünket is valaki, vagy valakik meglepnék egy Májusfával. Ezt a meglepetést sikerült megvalósítani, mivel a Raposkai Önkéntes Tűzoltó Egyesület felajánlotta támogatását intézményünk számára. Ezt boldogsággal fogadtuk, de igyekeztünk úgy szervezni, hogy hétfő reggel meglepetésként érje, a lakókat és a dolgozókat egyaránt. A Májusfa állítása alatt az egyesület résztvevői, önkéntesek és a megjelent dolgozók bizonyították azt, hogy együttes erővel, a cél érdekében összefogva nagy dolgokat is alkothatunk.

Ezt a késő délutáni programot vidám hangulatban töltöttük el, amelyet meglepetésünkre már csak egy hatalmas tálca süteménnyel lehetett fokozni, kedves dolgozónk jóvoltából.

Hálánkat fejezzük ki a Raposkai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak és az önkéntes segítőknek, hogy megvalósították azt, hogy kastélyunk parkját is díszítse egy Májusfa, amely a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak ismert szimbolikus kelléke.