Múzeumtúra Pápán

A Lesence Karitász támogatásával a lakóotthon szerű lakhatás csapata kirándulást szervezett Pápára. A krándulás során a résztvevők megismerkedtek a város főbb nevezetességeivel, látnivalóival.

A busz megérkezését követően a Kékfestő Múzeumba ment a csapat, ahol egy gyönyörűen berendezett, látványos kiállításban volt részük. A múzeumban idegenvezető segítségével a kékfestés történelmi ismereteit, és a technikai rejtelmeit ismerték meg.

Ezt követően az Esterházy Kastélyba sétáltak, ahol élő szereplős tárlatvezetésben volt részük: a főúri életmódba korhű ruhákba beöltözött színészeknek köszönhetően nyertek bepillantást. Nagy élmény volt a tárlatvezetésnek e szokalan fajtája. Egy rövid történelmi filmet is megtekintettek a kastély építéséről. Ezt követően az állandó kiállításokat, majd búcsúzóul a nemrégiben átadott kovácsoltvas kastélykaput csodálták meg. 

Az ebédet követően a Pannonia Reformata Múzeumban  a "Hori titkai" egyiptomi kiállítás következett, majd az ótemplomban tettek egy sétát. Itt a szerencsének köszönhetően még egy gyönyörű orgonajátékot is meghallgattak.

Délután rengeteg ismerettel és élménnyel gazdagodva szálltak fel a buszra, és érkeztek vissza otthonukba a múzeumtúra résztvevői. 

Köszönjük a Karitász kiránduláshoz nyújtott támogatását.