Pünkösd

Pünkösd

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

 

Apostolok cselekedetei 2:1 - 2:4, (RÚF, 2014)

 

Lakóinkkal imaóra keretében emlékeztünk meg a pünkösdről. Elolvastuk az ide vonatkozó részt a Bibliából. Éneket tanultunk. Lelkesek voltak.

Jöjj, Szentlélek Úristen,
Áraszd reánk teljesen
Mennyből fényességedet,
Mennyből fényességedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

Egy másik csoporttal a témához illő rajzokat színeztünk. Sok szép színező készült. Ők is énekeltek.

Két szál pünkösdrózsa
Kihajlott az útra
El akar hervadni
Nincs ki leszakítsa

Nem ám az a rózsa
Ki a kertben nyílik
Hanem az a rózsa
Ki egymást szereti

Nem szeretlek másért
Két piros orcádért
Szemed járásáért
Szád mosolygásáért