Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Advent harmadik vasárnapja előtt vendégszereplésen vettünk rész lakóinkkal a sümegi Napfény Segítő Központ Idősek Klubjában. Jó kapcsolatot ápolunk a település szociális intézményeivel.

Az idei évben lakóinkkal ellátogattunk a keszthelyi adventi forgatagba. Sétánk közben megtekintettük a város karácsonyfáját a főtéren. A tér másik oldalán egy 12 méter átmérőjű, adventi koszorút ábrázoló, fából készült alkotás tornyosult, amelynek jótékony szerepe lesz, az ünnep után januárban, a rászorulók között fogják szétosztani.

Luca napja minden év december 13-a. Ehhez a naphoz különböző hagyományok kapcsolódnak, mint például a Luca szék készítés és a Luca napi búzavetés. Luca székéhez kilenc féle fát használtak, majd karácsonykor az éjféli misén a kész székre állva megláthatták kik a boszorkányok. Ellátottjainkkal a búzaültetés hagyományát elevenítettük fel.

Már advent időszakát éljük, ez a négy hét a várakozásról és a készülődésről szól. Az advent időszaka a karácsonyt megelőző négy hét, ami alatt hétről-hétre közelebb kerülünk lélekben és valós időben is.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Intézményünkbe december 6-án délelőtt érkezett meg teli puttonyával a Nagyszakállú. Tízórai után dörömbölt, először a Kastély majd a faház ajtaján és bőkezűen kiosztotta a névre szóló édesség csomagokat.

Az előző évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került az egészségügyi szakmai nap, amelyen az elsősegélynyújtás szabályait elevenítettük fel elméletben és gyakorlatban egyaránt, a sümegi mentőállomás két szakápolója segítségével. Minden társintézményből szép számmal jelentek meg ápoló-gondozó kollégák, akik aktívan részt vettek a gyakorlati bemutatókon.

Advent a karácsony első napját megelőző negyedik vasárnappal veszi kezdetét és egészen karácsonyig tart. Ez az időszak a reményteli várakozás, a lelki felkészülés ideje.

Ellátottjainkkal egész napos kirándulást szerveztünk a Balaton part egyik legnevesebb városába. Reggel kisétáltunk a vasútállomásra, majd a vonatra szállást követően a támogatott lakhatásra való felkészülés elősegítése érdekében, mindenki jegyet vásárolt magának.
Az egy órás út végállomása Keszthely volt, amely bővelkedik látnivalókban.

A napsütéses szép késő őszi időt kihasználva ellátottjainkkal együtt gyalogtúrát szerveztünk a közeli Bernáth tanyára, ahol lehetőségünk volt bepillantani mindennapi életükbe. Az ide vezető úton megcsodáltuk a télre készülő erdőt, az átható csend és az őszi, sejtelmes fények megnyugtató szépséget adtak a tájnak. Sétáltunk, bámészkodtunk, gyönyörködtünk a természetben.  

Ezen a héten folytattuk többnapos temetőlátogatásunkat ellátottjaink hozzátartozóinak sírjaihoz.
Ma délelőtt a sümegi temetőben jártunk, ahol az intézmény több elhunyt lakóját helyezték végső nyugalomra. A résztvevők közül többen helyi lakosok voltak, akiknek a hozzátartozói szintén itt vannak eltemetve. Délután pedig a nyírlaki temetőbe sétáltunk ki.