Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Közeleg a szenteste karácsony első napja. És ilyenkor a legtöbb háztartásban szokás volt régen is és most is sütni mézeskalácsot, figurákat vagy éppen egy mézeskalács-házikót. Ennek a szép szokásnak a történetét elevenítettük fel a mai napon Intézményünkben.

A tapolcai ÉFOÉSZ és az Integrált Intézmény szervezésében került megrendezésre a Kulturális Fesztivál december 3.-án a FogyatékosokVilágnapja alkalmából, ahol ellátottainkkal közösen Mentovics Éva: Hópelyhek tánca c. műsorral léptünk fel. Előadásunk teljesen önálló volt, mert a zenét is lakóink adták elő és nem vettük igénybe a technikát.

Mikulásváró műsorunk közös énekléssel kezdődött lakóink nagy lelkesedéssel csatlakoztak be az ismert dalokba. Ezután nyírlaki zenészeink adtak elő népszerű mikulás énekeket.

Majd egyik ellátottunk xilofonon szólaltatott meg jól ismert dallamokat.

A sok éneknek meglett a hatása mivel a Mikulás szerencsésen ide is ért Lappföldről, majd megajándékozott minden kedves lakót.

Karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. Az ünnepre való készülődés időszaka az advent december 24-ét, szentestét megelőző négy hét, amely mindig - András naphoz ( nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik, idén november 29-ére esett.

2015. november 17-én a telephelyünkről négy fő vett részt a Veszprém Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által szervezett szociális munka nemzetközi napja alkalmával megrendezett megyei ünnepélyen. A megnyitó beszédet és a köszöntőt követően színvonalas szakmai előadásokat hallgathattunk meg, majd sor került az elismerések átadására is.

Nagyanyáik a szekrény tetején illatosításra használták és birsalmasajtot készítettek belőle. A modern háziasszonyok salátának, levesnek és köretnek is tálalják. Az almával és a körtével egyenlő a szénhidráttartalma, viszont C-vitaminban gazdagabb.

November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek úgy ennek is megvannak a maga hagyományai. Intézményünkben a mai napon felelevenítettük ezeket a népszokásokat. Liba pecsenye mellett beszélgettünk a Márton-napi időjósláshoz kapcsolódó hiedelmekről. valamint a karácsonyt megelőző 40 napos adventi böjtről.

 

Intézményünk lakói kérésére temetőlátogatást szerveztünk. Felkerestük elhunyt szeretteik nyughelyét. Fontos volt számukra, hogy megemlékezzenek halottak hete alkalmából elhunyt szeretteikről, sírjukra virágot és koszorút vigyenek, gyertyát gyújtsanak.

Ellátottjaink Mindenszentek és Halottak napja alkalmából megemlékeztek az ez évben elhunyt szeretteikről, lakótársaikról. Visszaemlékeztek rájuk pár szó erejéig, ezután mécseket gyújtottak tiszteletükre. Ezt követően imádságokat mondtak az elhunytek lelki üdvéért, római katolikus és református imádságok is elhangoztak.

 

2015. október 22-én megemlékeztünk az 1956-os eseményekről. Sok lakónk személyesen érintett volt a történésekben. Közös dokumentumfilm nézés után beszélgetéssel idéztük fel a múltat.

Ősszel ideje elkezdeni kicsit feltornázni az immunrendszert, hiszen, ahogy egyre hidegebb az idő, és egyre gyakrabban esik az eső, az esetleges megfázás kockázata is nagyobb lesz. Ennek megelőzésére legalkalmasabb különböző gyógyteák főzete.

Az őszi időjárás kedvez a kirándulásoknak, hisz ilyenkor nincs már olyan meleg. Nem kellett messze mennünk, hogy szép és nagyon érdekes új dolgokat lássunk.