Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

 

 

Szorgos „hangyák” gondolnak már a télre. Lakóink felhívták figyelmünket, hogy virágba borultak a parkban lévő hársfáink, és itt az ideje, hogy gondoljunk a téli meghűléses időszakra.

A hársfa terebélyes fa virágzása idején sajátos illatával kelt csodálatot, ez volt az első fa, amelyet nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek.

 

 

 

 

A jó idő nekünk kedvezett verőfényes napsütésben búcsúztattuk el a májust.

Lakóink bemutatták KI MIT TUD keretében a tehetségüket, versekkel, énekekkel mulattatták a közönséget, majd körjátékokkal kitáncolták a májusfát.

Megvendégeltük őket köményes kiflivel, üdítővel, amely ízlett és gyorsan elfogyott.

 

 

 

 

„Isten az erdőbe helyezte patikáját, hogy minden ember egészséges legyen”

„Szoknyát varrat a bodza,

Így készül a tavaszra,

Csipkés szélűt

És puhát,

Éppolyat, mint nagyanyja-

Mert ha nem varratna

Hát csupasz maradna.”

 

A pingpong hosszú múltra tekint vissza, egyes források szerint a korabeli Európában már a XII. században ismertek és játszottak egy a mai asztali teniszhez nagyon hasonló játékot.

Az első asztali tenisz világbajnokságra 1926-ban került sor. A kezdeti időkben Magyarország nagyhatalomnak számított az asztali teniszben.

 

„Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán, Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár... "Cserebogár, sárga cserebogár!" "
(Szülőföldemen - Petőfi Sándor, 1948)

 

Április utolsó és május első napja, nemcsak a majális és a ballagások miatt fontos, hanem a hónaphoz kötődő népszokások: a májusfa állítás és a májuskosár miatt is.

A fiatalság tavaszi örömünnepe május elseje, a májusfa állításának ideje.

A föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. E napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „ Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Ákom-bákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.

 

NYUSZI BULI

Pénteken délután játékos vetélkedőre gyűltek össze az érdeklődő lakóink.

HÚSVÉTI ELŐKÉSZÜLETEK

 

Idén is az elmúlt évekhez hasonlóan folytattuk a tojásdíszítő hagyományunkat, készítettünk népi motívumos, és figurás tojásokat, valamint kibővítettük eddigi termékeinket Tilda nyulakkal, kosaras tyúkokkal, fakanál nyuszikkal, textil répákkal.

Telephelyünkön az integrációt követően férfi lakóink részére kialakításra került a volt raktár épületben 2 db kétágyas szoba hozzá tartozó konyhával és mellékhelyiségekkel. Az ott élők már több alkalommal bizonyították a főzni tudásukat. Most ismét úgy döntöttek, hogy ismét szint vallanak és egy finom ebéddel lepik meg magukat.

Gyógynövénytúrát szerveztünk 2014.04.01-én Scher Zoltánné Marika Fitoterapeuta vezetésével, a kastély parkjában.

A csodálatos természetei környezet minden idelátogatót elvarázsol.

A kirándulás célja lakóink érdeklődésének felkeltése a természet ajándékai iránt.