„Szakmai műhely” a fejlesztő foglalkoztatásban

A Kézművesség Világnapja alkalmából szakmai napot tartottunk Nyírlakon.
Vendégeinket két csoportra osztva, felváltva vezettük körbe és mutattuk be mindennapi tevékenységeinket.
A zöld területért felelős segítő az üvegház és a mellette található kiskert terményeit ismertette elsőként. Innen a komposztálóhoz vezetett az út, ahol minden résztvevő megismerhette, miként válik a zöldhulladék humusszá.
Végül a papírtégla gyártását szemléltette, hogy lesz az összetépett kartondoboz könnyen tárolható fűtőanyaggá. A bemutatót követően lehetőség volt a téglakészítő kipróbálására is.
Megmutattuk továbbá a mosodai munkák színhelyét.
A foglalkoztató műhely segítője először a fűszer és gyógynövényes kert magaságyásaihoz kalauzolta az érdeklődőket. A bemutatásra került növények alkalmazásáról, hatásairól szólt a nagy figyelemmel kísért előadás. A foglalkoztató műhelyben pedig minden termék készítését és a hozzá tartozó munkafolyamatokat ismerhették meg a résztvevők. Megmutattuk az anyagvágással induló felhorgolt szálak szövését, amiből lábtörlőt és székülőkét gyártunk, a megfestett és felaprított tojáshéjból mozaikkép készítést, a kifújt húsvéti hímestojásokat, a meghímzett anyagokból párna és tarisznya varrását, a felsodort papírrudak kosárrá fonását, a szövőszékeken készülő szőnyegeket, az anyagcsíkokból varrt táskákat és a finom mozgás fejlesztését szolgáló anyagaprítást.
Közös ebéddel zártuk ezt a jó hangulatú, kellemes délelőttöt. Várjuk a mihamarabbi találkozást!