Vitorlázás Alsóőrsön

Nyírlak

Vízikaland a Balatonon

 

2021. 10. 05.-én a Balatoni Yacht Club pályázatának keretében lehetőségünk nyílt egy ingyenes kirándulásra Alsóörsre. Reggel már izgatottan vártuk a számunkra bérelt kirándulóbuszt, mellyel 23 ellátottunk és 5 kísérő utazott. Megérkezésünk után a szervezők ismertették az aznapi programot. Ezt követően lesétáltunk a kikötőbe, s a megbeszéltek alapján 5-6fős csoportonként elfoglaltuk helyünket a vitorlásokon. Másfél órás vízi kalandunk során sokat beszélgettünk, élveztük a kellemes őszi meleg időjárást, gyönyörködtünk a tájban és próbáltunk minden pillanatot megörökíteni az alapítványunktól kapott új fényképezőgépünkkel. Miközben egyre messzebb haladtunk a parttól, a csapatokat kísérő kapitányoktól sok érdekes információt, történetet tudhattunk meg az út során. Levezetésképpen keringésjavító tornagyakorlatokat is végeztünk.

Életre szóló élményekkel gazdagodva tértünk haza, s ezúton is köszönjük a lehetőséget a szervezőknek.