Karácsony

csoportkép

Karácsony

2023. 12. 22.

Nagy örömünkre az idei évben ismét közös Karácsonyi ünnepséget tudtunk tartani, hiszen ez 2019. óta a pandémia miatt sajnos nem valósulhatott meg.

Rendhagyó módon a dákai kultúrházban gyűltek össze a gondozási egységek lakói és dolgozói. Hanich Ferenc intézményvezető úr köszöntő beszéde után elsőként egy karácsonyi zenés összeállítást hallgathattunk meg vendég előadónktól, aki vidám, de egyben meghitt hangulatot varázsolt.

Ezt lakóink közös karácsonyi műsora követte, mely megható, zenés, verses, táncos műsorszámaival könnyeket csalt a közönség szemébe. Az előadások végeztével minden osztály megkezdte az ajándékok kiosztását a lakók nagy örömére.

A délelőttöt halk zene és ünnepi teríték mellett elfogyasztott karácsonyi ebéddel zártuk.