Miénk a nap 4.

2022. július 21. 

Miénk a nap 4.

 

4. alkalommal került megrendezésre a Miénk a nap elnevezésű integrált szabadidős intézményi program. 

A Dákára érkező telephelyek ellátottjai és kísérőik - a korábbi évekhez hasonlóan - különböző állomásokon vehettek részt. Az idei év újdonsága a kecskesimogató volt, valamint a színpadon fellépők színesítették a programot. 

Hanich Ferenc intézményvezető úr köszöntötte a meghívott vendégeinket, ezt követően pedig egy közös bemelegítéssel vette kezdetét a rendezvény. 

A Bluck Bunny táncosaianak fergeteges bemutatója alapozta meg a hangulatot, majd a Dzsiu-dzsicu sportbemutató tartotta ámulatban lakóinkat. A sportolók ezt követően lakóinkat is "földre vitték", a bátrabbak kipróbálhatták a küzdősport izgalmát. 

Leglátogatottabb állomásnak az állatsimogató, illetve az egészségpont bizonyult, ahol kígyózó sorokban várták türelmesen ellátottaink, hogy vérnyomásukat és vércukrukat megmérethessék. 

A többi állomás is népszerű volt, sokan készítettek ékszert, kavicsokból képet formázhattak, illatokat ismerhettek fel, valamint tapintásukra hagyatkozva ismerhették fel a dobozban rejlő különböző tárgyakat. 

Felkapott volt még a csillámtetkó is. 

A fák árnyékában az idő hamar elrepült délelőtt, így az ebédre készült chilis babot közösen fogyasztotották el a résztvevők. 

Ezt követően a Sztetoszkóp színpad műsora szórakoztatta a közönséget, majd az emléklapokat a dákai részlegvezető személyesen adta át a telephelyek képviselőinek.  

Jövőre találkozunk a Miénk a a Nap 5-ön!