Mikulásra várva

Lassan nyolc éve már, hogy mikulás-sapkás fiatalok látogatnak el hozzánk december elején. Ők a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai-Csere János Kar Sporttudományi Intézet Rekreológiai Tanszékének hallgatói, akik Dr. Bánhidi Miklós főiskolai tanár vezetésével és irányításával vidám sportdélelőttöt szerveznek lakóinknak.


A játék olyan kapocs az emberek között, amelyben mindenkinek jut feladat, szerep, ami összeköt és tanítva segíti a gyengébbeket, amelyben mindenki megtalálhatja önmagát és társát. Talán ezért is várják olyan nagyon lakóink minden évben a fiatalokat, mert ez a program egy kicsit más, közelebb hozza az embereket egymáshoz. Mert játszani jó, még felnőttként is. A játék elfeledteti a hétköznapi gondokat, örömöt okoz, játék közben nem fáj semmi, csak az együttjátszás boldogsága van.


A főiskolások által hozott ügyességi játékokat, feladatokat a sportfoglalkozásokon máskor is gyakorolják lakóink, de ez a délelőtt mégis más. Ebből minden évben csak egy van, ilyenkor december elején....


Az integrált intézmény telephelyeiről is érkeztek lakók  a rendezvényre, amelyen közel száz lakó vett részt, és vehette át a főiskolai hallgatók által összegyűjtött télapóajándékokat.