A tánc világnapja

Táncosok

A tánc világnapja

2023. május 5-én, a T -épület szervezésében, idén is megemlékeztünk a Tánc világnapjáról. A program elején felelevenítettük, hogy mikor, mióta, és kinek a nevéhez kapcsolódva tartják minden évben, minden országban ezt a megemlékezést.

A „mi napunkon” egy közös kacsa tánccal, majd limbózással hangolódtunk rá a további eseményekre. Ezek között szerepelt a szabadon választott egyéni produkciók előadása, a Dance from Dáka csoport zumba bemutatója és végül egy közös zumba flashmob.

A produkciókat dolgozói zsűri értékelte, minden szereplő egy tánchoz kapcsolódó képet kapott, valamint megválasztásra került a nap tánckirálya és tánckirálynője is.

Ebédig mini discoban szórakozhattak a lakók, akik láthatóan nagyon jól érezték magukat.