Darvastó, az Én napom!

Darvastó, az Én napom!

Minden évben, november második hétvégéjén kerül megrendezésre a Lakók Napja nagyszabású hagyományőrző rendezvényünk, amely egyben nyílt nap, egy „találkozás” lehetősége is ellátottaink és hozzátartozóik számára. Ezen a napon, egy reggeltől estig tartó programsorozatot kínálunk ellátottainknak, amelyen köszöntjük őket, jutalmazzuk és elismerjük az egész éves munkájukat. Ahol nem csak őket ajándékozzuk, és ünnepeljük, hanem ők is megajándékozzák családtagjaikat, hozzátartozóikat, ismerőseiket versekkel, dalokkal, táncos műsorszámaikkal.  

Az idei évben a Pandémia átírta ugyan e jeles napunkat, de nem vette el a hagyománynak megfelelő jelentőségét, nemességét és hangulatát. Mivel ezen a napon ünnepelhettük Darvastó megalapításának 38 éves évfordulóját, így megrendezésre került számukra ez az ünnep, mely rendhagyó módon „Darvastó, az Én napom” címet kapta.

Az egész napot Darvastó múltjára és jelenére alapoztuk. Szinte minden játék vagy vetélkedő is ezzel kapcsolatos volt.

Délelőtt megmozgattuk lakóinkat, mivel az volt a feladatuk, hogy régi helyszíneket kellett fel keresniük az intézeten belül, ott kaptak 1-1 puzzle darabot, és ha ügyesek voltak minden helyszínt bejártak, a végén az étkezőben, mint célállomáson, össze kellett rakni a puzzle-t, a végén mindenkit édességgel jutalmaztunk.

A délután tovább folytatottak a különböző programok. Akinek kedve volt kézművesedhetett, rajzolhatott, színezhetett vagy őszi ajtódíszeket készíthetett a segítségünkkel. Játékos kvíz kérdésekre lehetett felelni, mint pl., mikor volt Darvastó alapításának a napja, ki volt akkor az igazgató vagy, hogy ki volt az első lakó az Intézetben.

Közben örömtáncosaink megmutatták tudásukat, és aki akart be is állhatott a csoportba közéjük a lépéseket ellesve, aztán egy kis Zumba - aerobikot is kipróbálhattak lakóink.

Az egész nap nagyon kellemes, vidám hangulatban telt, sokan idézték fel az elmúlt 38 év vicces vagy éppen szomorú történeteit.

Méltó nap volt ez a 38. évfordulóra, de reményeink szerint a kerek 40.-re hatalmas bulit szervezhetünk már majd.

Darvastó, 2021. november 15.

                                                                                                     
     Samu Krisztina

                                                                                                        Terápiás munkatárs