Sümegi Értékek Ünnepe

Sümegi Értékek Ünnepe

2021.10.02-án 11 ellátottal vettünk részt Sümegen az Értékek Ünnepén. 5 ellátott az Érték-Társ városismereti vetélkedőbe kapcsolódott be. Jártak a Püspöki Palotánál, a Sarlós Boldogasszony kegytemplomnál, felmentek a Várba, benéztek a Váristállóba, majd a Ramassetter Látogtóközpont következett és a Plébánia templom. Különféle játékos és komoly feladatokat oldottak meg, amelyért tallérokat kaptak. A séta a Kisfaludy Emlékházban ért véget, ahol egy kincskereső játékkal fejeződött be a túra. A 200 kapható tallérból 176-ot összegyűjtöttek, mindegyik 100 Ft-ot ért. A délelőtt megnyitott Helyi termékek piacának árusainál lehetett ezekkel vásárolni, főként finomságokat, ékszereket, ki mit kívánt meg.

A csoport másik része a programokon vett részt: bábszínházi előadásokon, népi játszóházban ügyeskedtek, néptáncbemutatót láttak ellátottaink.

Tartalmasan eltöltött, érdekes délelőtt volt, köszönjük, hogy részt vehettünk!

                                                                                                                            

Németh Rita fejlesztőpedagógus