Sümegi színházlátogatás

Sümegi színházlátogatás

(10 ellátott részvételével)

A Déryné program Színház Mindenkinek szlogennel az Országjárás alprogramjának keretében anyagi források biztosításával és koordinációs szerepével színházi produkciók országos utaztatását végzi.

A kultúra mindenkié, nem csupán egy szűk elité. Missziójuk a minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre is, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott. Előadásaikra a jegyeket jelképes áron kínálják, csupán 200 Ft-ért.

A Vándorszínház alprogram előtérbe helyezi az alig néhány száz lelkes települések elérését.

 

Sümegen második alkalommal juthattunk el a Déryné Program hozzájárulásával megvalósuló színházi előadásra. Tóth Ede: A falu rossza című előadást nézhettük meg. 

Egy humorban bővelkedő, élő zenés, pörgős színdarab részesei lehettünk. A színpadkép egyszerű volt, a ruhák csodásak, a zenei betétektől az embernek kedve támadt táncra perdülni. A kétszer ötven perc pillanatok alatt elröpült, a közönség vastapssal jutalmazta a remek játékot.

A kellemesen enyhe őszi estén egy könnyű séta is belefért az időnkbe, így egy csoportképet is készítettünk háttérben az impozáns sümegi várral.

Darvastó, 2021. október 19.

 

                                                                                  Miklósi-Sikes Kinga
fejlesztő pedagógus