Térségi Nap

Térségi Nap Káptalanfa

Térségi Nap
Káptalanfa

(2022. július 30.)

12 fő ellátott részvételével

A mai napra meghívást kaptunk Káptalanfára, a Térségi Nap rendezvényre. Reggel leszakadt az ég alja, megállíthatatlanul zuhogott az eső, kissé tartottunk attól, hogy elmossa ezt az egész napos rendezvényt. De délutánra kegyes lett hozzánk az időjárás, kisütött a nap. Nem akartunk hálátlannak tűnni, így nem mertünk panaszkodni a perzselő napsütésre, csak szerényen megjegyeztük, hogy jól befűtöttek odafent. 

Elsőként ma is a színjátszó csoportunk lépett színpadra A lónak vélt menyasszony című vásári komédiával. Volt egy kis változás a szereposztásban, hiszen egyik szereplőnk ezen a héten Alkotótáborban van, így beugróval mutattuk be a darabot, mely ez alkalommal is megnevettette a közönséget.

Ezt a produkciót követte a tánccsoport fellépése, az idén már több alkalommal is bemutatott, évtizedeket felölelő táncegyveleggel. Alkalomról alkalomra érezzük és látjuk, hogy nagyon tetszik a közönségnek. A mai napon is hatalmas tapsot kaptunk, és be kell vallanom, szívből örültünk.

A színpadi produkciók után a szervezők ez alkalommal is megvendégeltek minket: ízletes, bográcsban főzött babgulyást és csorba gulyást kóstolhattunk. Evés közben beszélgettünk, poénkodtunk, hatalmasakat nevettünk. Szeretjük és értjük egymást, jó érzés, hogy egy emberként üljük körül az asztalt. Egy csapat vagyunk, és ezt mindannyiunk nagyra tartja. Remélem, még hosszú ideig dolgozhatunk így együtt.

Miklósi-Sikes Kinga

fejlesztő pedagógus