Lego kaland

Fenyveserdő otthon Veszprém

Lego diafilm története, avagy a „Le a fejjel…” kulisszatitkok

A kamondi telephely által meghirdetett programra rengeteg pályamű érkezett, talán a veszprémi volt az egyik legtermékenyebb az indulók közül.

A nevezett művek között szerepelt a „Le a fejjel…” című alkotás, amely diafilm jelleggel készült el. A különbségekről és azonosságokról; az alkotási háttérről íme néhány sor.

Az alkotói gárda minden tagja aktívan vett részt a projekt kivitelezésében. A résztvevők közül a történet kialakítása és vezérfonala is közös döntésen alapult. Voltak olyan fiatalok, akik, a kockák alapjául szolgáló díszlet összeépítésben vették ki szerepüket; voltak, akik az instrukciókat adták csak. A képek technikai szerkesztésében (formázás, összefűzés stb.) külső segítségként a csoport mentálhigiénés szakembere, Sáfár Ferenc segédkezett. A kész művet több verzióban megtekintették és addig finomítottak rajt, amíg elnyerte a beküldött verzióját.

A kérdés jogosan merül fel, hogy miért is a dán cégcsoport által forgalmazott játékok adták az alapot. A válasz pedig a következőképpen hangozna.

A fiatalok nyitottak voltak egy új fajta megközelítésre és szerették volna, ha valami olyan történet elevenedik meg, amelyet ők álmodtak meg. És nem csak megálmodtak, hanem valóra is váltottak. Az építés során rengeteg területen zajlott egyidejűleg fejlesztés – szem-kéz koordináció; passzív/aktív szókincsfejlesztés; egyéni és társas kompetenciák fejlesztése; térbeni orientáció javítása –, és mindezt persze olyan produktív végeredménnyel, amely mindenki számára örömet adott.