Pünkösd ünneplése

Pünkösd ünneplése

2022. 06. 05.

 

Pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, ezért az ünnepség sorozatot egy hitéleti foglalkozás nyitotta meg, ahol tömören, érhetően lett összefoglalva mit is ünneplünk, miért is jelentősek ezek a napok.

A hitélet után galambokat, és pünkösdi rózsákat készítettek a lakók, ezzel is már hangolódva a rengeteg népszokásra, ami ezen napokat jellemzi.

Természetesen a legjobban várt esemény a pünkösdi király, és királynő választás volt, amihez előbb jó pár próbát ki kellett állnia a lakóknak. Először bójákról kellett karikákat átpakolni egy másikra, és vissza, a kevésbé erőseknek kis könnyítéssel ugyan, de mindenki sikeresen vette az akadályt. Ezután következett a kötélhúzás, ahol kieséses rendszerben végül csak egy lakó maradt, aki megnyerte ezt a kört.

Majd lazításképpen néhány sorverseny következett, illetve egy csipeszes játék, ahol az volt a feladat, hogy minél több csipeszt kellett elhelyezni a bátran jelentkező önkéntes ruháján, amit szintén nagyon élveztek. A végén már szinte mindenki szeretett volna „csipeszbe öltözni”.

A feladatok lezárásaként pedig egy hatalmas székfoglaló verseny volt, ahol már annyira jó volt a hangulat, hogy lényegében mindenki táncolt a székek körül, hiába esett ki már korábban. Ez meg is alapozta a későbbi táncház hangulatát.

Itt először kihirdettük a pünkösdi király és királynő személyét. A királyi pár egy tánccal megnyitotta az ünnepséget. A táncházban különböző népi játékokat játszottunk és körtáncoltunk, amíg a lábunk bírta.