Kedves Hozzátartozók!

Kedves Hozzátartozók!

A keresztény világ hamarosan az év legnagyobb eseményét, Húsvétot, Krisztus feltámadását ünnepli. Az idei ünnep nem a megszokott lesz, hiszen a koronavírus okozta világjárvány a mi intézményünkben is rendkívüli intézkedések megtételét követeli.

Mint az Ön előtt is bizonyára ismert, Prof. Dr. Kásler Miklós EMMI Miniszter Úr 2020. március 8-án felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendelt el a bentlakásos szociális intézményekben. Tette mindezt azért, hogy megelőzzük, minél jobban késleltessük az Otthonainkban a koronavírus megjelenését, és meg tudjuk védeni lakóinkat, munkatársainkat és családjaikat is egyaránt a megbetegedéssel szemben.

Fentiek értelmében ebben az évben nem lesz lehetőség arra, hogy hozzátartozóikat hazavigyék a családi körben töltendő ünnepléshez, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az intézmények falai között is bensőséges, hagyománytisztelő ünnepségsorozat valósulhasson meg. A Feltámadás ünnepét közvetítjük a kiscsoportos foglalkozásokon és az ünnepi ételekkel egyaránt, segítve ezzel lakóink számára a hozzátartozóik hiányának enyhítését.

 

 

Vigyázzunk egymásra, hogy a viharfelhők elvonulása után tudjunk közösen ünnepelni!

 

 

Kérem szíves megértésüket, és engedjék meg, hogy Önöknek magam és Munkatársaim nevében kívánjak áldott ünnepeket, és azt, hogy Mindnyájunk jó egészségben és lelkileg feltöltődve tölthesse ezt a néhány napot!

 

 

Dáka, 2020. április 6.                                               

 

Tisztelettel:

 

                                                                                   Hanich Ferenc

                                                                                 intézményvezető