%1

Augusztusi sütögetés a Gondozóházban.

 

A nagy meleg ellenére a gondozottakkal az udvaron kijelölt helyen debreceni kolbászt sütöttünk.

Árnyékos részre kivittük az asztalt, székeket, enni és innivalókat.

Egy kis segítséggel minden fiatal, feltűzte a nyársa a sütnivalóját, és körül ülte a parázsló tüzet, elkészítette a finom tízóraiját.

A várva várt Kamondon meghirdetett lecsófesztivál a kialakult pandémiás helyzet miatt elmaradt. Ezért, hogy lakónk hiányérzetét enyhítsük, 2020.08 07-én a Gondozóházban bevásároltuk a lecsókészítéshez szükséges alapanyagokat. Fiataljainkkal közösen az udvaron, a verőfényes napsütésben, elfogadva a bezártságot, jókedvűen szeleteltük a paprikát, paradicsomot, hagymát...

Kézműves foglalkozás keretében a Gondozóház díszítésére papírból és fonalból fagylaltokat készítettünk lakóinkkal.

 Jó hangulatban, vidáman készültek a különböző színű dekorációk, melyeket az étkezőbe és a szobákba függesztettünk ki. Sikerült nyári hangulatot varázsolni az egyszerű díszekkel. 

Megbeszéltük, hogy a valóságban is közösen fagyizni megyünk Veszprém  belvárosába.

A Gondozóházban a fejlesztő foglalkoztatás keretében is nagy hangsúlyt fektetünk a COVID-19 járványhelyzet miatt szükséges fertőtlenítésre, takarításra.  Az eljárásrendnek megfelelően a gondozottak is segítenek a mindennapos felmosásban, fertőtlenítésben.  

Júniusban átültettük a szobanövényeket.

A magaságyásunkba paprika, saláta, paradicsom palánták kerültek.

A Gondozóház lakóinak közös kerti sütögetést szerveztünk a COVID-19 járványhelyzet miatt kialakult bezártság enyhítésére. A pik-nik előtti napon a lányokkal lángos tésztát állítottunk össze. A tűzrakást követően mindenki sütött debreceni kolbászt és hozzá kenyeret, majd a kertben a szépen megterített asztalnál, jó hangulatban fogyasztottuk el a finomra sikerült lángossal együtt.

A Gondozóházban a pandémiás helyzet intézményelhagyási korlátozást eredményezett. Ez azt jelenti, hogy már több mint két hónapja lakóink nem tudtak hazalátogatni.

Ennek enyhítésére, valamint az idő hasznos eltöltéséneki érdekében ezen a héten közösen bodzaszörpöt és cékla savanyúságot készítettünk.

A mai napon 2020.03.25-én bekapcsolódtunk a "szívecskék az ablakban" kezdeményezéshez.

A fejlesztő foglalkoztatás keretében elkészítettük a piros szíveket. Lakóink közül többen is lelkesen vettek részt a festésben.

A "szívecskék az ablakban" mozgalommal az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját szeretnénk megköszönni.

A Gondozóházban 2020.03.23-tól elkezdtük varrni a koronavírus járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a vászonból készült kétrétegű maszkokat. A gondozottak közül a délelőtti fejlesztő foglalkoztatás keretében foglalkoztatott lakóink ügyesen vesznek részt a maszkok szabásában. A foglalkoztatást segítő délután készre varrja ezeket.

A Gondozóház lakói 2020.02.24-én részt vettek a "Magadért sportolj!" rendezvényen Veszprémben a Táncsics Mihály Szakképző Iskolában. Fiataljainknak lehetősége nyílt, hogy csoportokban megismerhették az egyes sportágakat. Kipróbálhatták az íjászatot, tollaslabdát, kosár és kézilabda dobási technikáit. A trambulin és az evezőpad is nagy sikert aratott náluk.