Aktualitások

Hagyományainkhoz híven  minden évben a Jánosházai Szent Imre általános iskola diákjai betlehemes műsorral örvendeztetik meg lakóinkat.  Az idei évben is megtörtént. A diákok műsora mellett az ellátottak és a dolgozók is közös karácsonyi műsorral léptek fel. Az ellátottak és a falu laklói is magas létszámban voltak jelen.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezésre került a Mikulás ünnepség a Kamondi intézményben.

Ellátottaink szavaltak, énekeltek, táncoltak. A szereplők mellett a nézőközönség is be lett vonva a műsorba.

Mindenki jól érezte magát, a hangulat jó volt,  lakóink táncoltak, énekeltek és az ünnepséget követően Mikulás csomagot is kaptak, amelynek nagyon örültek.

A kamondi otthonban elkezdődött a karácsonyi készülődés. Az ellátottak és a dolgozók együttesen állították fel az adventi koszorút, valamint a betlehemet. Ellátottaink karácsonyi énekekkel készülődnek a szeretet ünnepére.

Megtartottuk a női gondozási egység ellátotainak születés illetve névnapi ünnepségét. Süteményt, üdítőt fogyatottak majd ezt követően zenés táncos mulatsággal ünnepeltek.A hangulat fergeteges volt, mindenki nagyon jól érezte magát, sokat nevettek, táncoltak, karaokeztak.

2016 október 28.-án a kamondi otthon ellátottai virágot, valamint sírkoszorút vittek az intézményben elhunyt társaik sírjára, valamint mécsest gyújtottak, majd közösen elmondtak egy imát a lelki üdvösségükért.

Hagyományainkhoz híven, idén is temetői körjáratot indítottunk, azon ellátottaknak, akik szerettek volna virágot vinni az elhunyt családtagjaik sírjára.

 

 

Az október 23.-i forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a kamondi otthon lakói katolikus szent mise keretein belül emlékeztek meg, valamint a szent misét követően ellátottaink kultúrális kis műsorral készültek erre az alkalomra. Elhangzottak versek, dalok, idézetek. A műsor végét a himnusszal zárták.

 

A kamondi otthon lakói nagycsoportos foglalkozás keretein belül legszebb élményeikről számoltak be. A téma választás jó ötletnek bizonyult, mindenki szívesen számolt be a legkellemesebb emlékeiről, volt olyan ellátott, aki a gyerekkoráról tartott élménybeszámolót. Mindenkinek pozítiv volt a kedélyállapota, türelemmel hallgatták végig egymást.

Ellátottaink körében nagy hangsúlyt fektetünk a Kamondi lakosokkal való kapcsolattartásra. Az idei évben is megtiszteltek bennünket a Falunapra való meghívással. Ennek a meghívásnak örömmel tettünk eleget, a kultúrális műsorra is felkészítettük őket, valamint az azt követő zenés-táncos mulatságon is részt vettek. Mindenki nagyon jól érezte magát.

2016. szeptember 21-én ellátottainkkal a Veszprémi társintézményünkbe látogattunk egy barátságos sportvetélkedőre. Lakóink nagyon jól érezték magukat, több tevékenységben is kipróbálhatták magukat, többek között, a kosárlabdában, a kapura lövésben, az ,,ejtőernyőzésben", csipeszelésben valamint az útvesztőben. Lakóink második helyezést értek el a versenyben, amire nagyon büszkék voltak.

2016. szeptember 08.-án 41 fő ellátottunkkal a Veszprémi Állakertben kirándultunk. Lakóinknak nagyon tetszettek az állatok, legfőképp a fókák, a pingvinek és az oroszlánok. Az állakert után elmentünk ebédelni, ahol lakóink sok finomságot ettek-ittak. A nap végén lakóink fáradtan ugyan, de élményekkel tele tértek vissza az intézménybe.

A kamondi telephelyen az államalapításról katolikus szent mise keretein belül emlékeztünk meg. A szent misét követően kenyérszentelésre került sor, majd lakóink látványos műsorát nézhettük meg. Az előadás a himnusszal záródott.

A kamondi szociális foglalkoztatóban készűlt virágtartók látványa fogadja az intézménybe látogatókat. Lakóink és dolgozóink körében nagy sikert aratnak ezek a kreációk, melyeknek elkészítését ajánljuk mindazoknak, akik kedvet éreznek e kreatív ötlet megvalósításához.( Mi is másoktól lestük el)