Aktualitások

2016. január 27-én az utolsó munkában töltött napján elbúcsúztattuk Bódis Csabánét, nem csak a dolgozóktól hanem a lakóktól is elköszönt.

Edit nővér pályáját a Kamondi Szociális Otthonban kezdte, ahol 40 évig volt oszlopos tagja az itt dolgozóknak.

Munkáját köszönjük és nyugdíjas éveihez nagyon jó egészséget kívánunk!

Az idei év első katolikus szent miséje a Vízkereszti megemlékezésről szólt. Lakóinknak lehetősége volt meggyónni valamint áldozni.

Lakóink mindig nagy örömmel fogadják az Atyák érkezését, hiszen a hitélet gyakorlása fontos szerepet tölt be mindennapjaikban.

"Itt állunk az Új Esztendő piros hajnalánál

Vajon együtt leszünk az alkonyatánál?

Ebben az újévben merre vezet életünknek útja,

Tövisek közt vagy virágok közt, csak az Isten tudja.

Ő vezessen igaz úton, mindenegyes léptet,

Őrízze meg bútól, bajtól ezt a kicsiny fészket!

Adjon Isten mindnyájunknak víg kacagást, csengőt,

December 23-án megtartottuk Kamondon a karácsonyi műsort. Lakóink színdarabbal, valamint zenés,táncos produkciókkal örvendeztették meg a jelenlévő társaikat, az intézmény dolgozóit, valamint a jelenlétükkel megtisztelő vendégeket. A karácsonyi ünnepségen két közösségi szolgálatot teljesítő tanuló is segédkezett a lakók mobilizálásában, étkeztetésében.

 

2015 december  15.-én a jánosházai Szent Imre általános iskola tanuló karácsonyi műsorral örvendeztették meg lakóinkat. A diákok műsora nagyon elnyerte lakóink tetszését.

Lakóink  zenés-verses összeállítással ünnepelték a Mikulás érkezését. A műsor után felelevenítettük a gyerekkorunkból ismert Mikulás dalokat, jó kedvűen együtt énekeltünk.

November végén megkezdődött az Adventi illetve Karácsonyi készülődés Kamondon. Vasárnap meg lett gyújtva az első gyertya az adventi koszorún. Mindenki meghitt hanugultban várja a szeretet ünnepét.

A kamondi telephely dolgozói, első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal ünnepelték a szociális munka napját. Hanich Ferenc Igazgató Úr, köszöntötte a dolgozókat. Lakóink kulturális műsorral kedveskedtek a dolgozóknak, melyben színdarabot, slágereket és szívhez szóló verseket adtak elő. A középiskolás Kristóf nővérek, modern tánccal színesítették a kultur műsort.

Elkezdődtek az orvosi szoba, valamint a várószoba felújítási munkálatai. A felújításban a Nyírlaki, és a Lesencetomaji kollégák segítenek.

2015 október 22-én a kamondi otthon lakói ünnepi műsorral tisztelegtek az 1956-os forradalom emléke előtt.  Versek, énekek tömkelege hangzott el a műsoron, majd zárásul a lakók együtt énekelték a Szózatot.

Intézményünk szociális foglalkoztató kertészeti csoportja által termelt sütőtök az idei évben kimagasló eredményt hozott. A legnagyobb tök 39,4 kg-ot nyomott.

Nem csak a mennyisége, a minősége is kifogástalan. Lakóink kedvelt ételei közé tartozik a sütőtök.