Krisna-völgyi kirándulás

2021. július 29. 

Krisna-völgyi kirándulás

2021.július 29-én Somogyvámosra kirándultunk, ahol eltöltöttünk egy kellemes kulturális programokban gazdag délelőttöt. A délelőtt folyamán betekintést nyerhettünk a Krisna-völgyi vallási mikroközösség életébe. A völgyet 1993-ban alapították Somogyvámos határában azzal a céllal, hogy egy olyan istenközpontú közösséget hozzanak létre, ahol a természettel összhangban boldog és békés életet élhetnek a Krisna-tudatú hívők. Teljes önfenntartásra törekszenek, azaz igyekeznek mindent közös munkával maguk megtermelni és előállítani, hagyományos technológiák segítségével. Mára a Krisna-völgy Közép-Európa legrégebbi és legnagyobb ökofalujává nőtte ki magát. A festői szépségű, 380 hektáros területen százötven ember él a családjával együtt, míg Somogyvámos településén további száz hívő lakik. Csoportos interaktív foglalkozás keretein belül mutatták be a szokásaikat, kultúrájukat. Közösen énekeltünk, táncoltunk, felpróbálhattuk az általuk viselt ruházatot. Egy kellemes sétával, vásárlással zártuk a délelőttöt.