Köszöntő

Őszinte tisztelettel köszöntöm honlapunkra látogató kedves olvasót. Azt gondolom, hogy Ön egy fontos problémája megoldására keresve válaszát, jutott el hozzánk. Munkánkról, emberi kapcsolatainkról hitvallásom az, hogy mi a szolgáltatásaink révén egy olyan kapcsolatban állunk a szolgáltatást igénybe vevővel, amely mindkettőnk számára fontos. És szeretnénk fenntartani.

Aktualitások

Karácsonyi készülődés

Nagy volt a karácsonyi készülődés Lesencetomajon.

A vasárnapokon a gyertyagyújtás közös élménye, a karácsonyi, meghitt hangulatú zene hallgatása, mindenki számára nagy örömet nyújtottak.

Az otthon lakói lélekben már felkészültek a szeretet ünnepére. Az adventi várakozás időszakában a plébános Úr ellátogatott a lakókhoz, aki gyóntak és közösen karácsonyi dalokat énekeltek.

Mézeskalács lakóotthonunk díjat nyert

2013. december 16-án este Lakóinkkal a II. Mézes-Mázos mézeskalács-sütőverseny és kiállítás eredményhírdetésén vettünk részt. Nagy örömünkre szolgált a sok szép munka közt a mi alkotásunkat is viszontlátni. A meghitt rendezvény az igazi karácsonyi készülődés hangulatát keltette. A szakmai zsűri díjakat osztott, melyekből mi is részesültünk. A csoportos kategória II.

"Mézes-Mázos"

A lakóotthon közössége a képen látható mézeskalács házikóval nevezett a tapolcai "Mézeskalács sütő verseny és kiállítás"-ra. A mézeskalácsházikót Hegyi Ferencné és Szí-Péter Lászlóné segítők vezetésével a lakóotthon lakói készítették.  Reméljük elnyeri a tetszését a zsűritagoknak, és a kiállításon szemlélődőknek egyaránt.

A kaposvári Csiky Gergely színházban jártunk

   2013 november 5-én nagy örümünkre a kaposvári Színházba utaztunk, ahol a Hyppolit a Lakáj című darabot nézhettük meg. A lehetőséget a Völgy Alapítvány biztosította számunkra, akik a Pszichiátriai Betegek Országos Színjátszó Fesztiválját rendezték, és a Bronz mínősítés mellé színházjegyet nyertünk. A lakók nagy izgalommal készültek az utazásra.

Oldalak