Látogatás a Szőci Idősek Otthonába

Látogatás a Szőci Idősek Otthonába

 

„Ha csak egy pillanatra is elveszettnek érzed magad Táncolj!

Abban a pillanatban megtalálod mindent, amit elvesztettél…”

 

Április vége és május eleje számos színes programnak adott teret. Ilyenkor van a hagyományos Májusfa állítás ideje, és a sok világnap közül a tánc napja is erre az időszakra esik. A programok sűrűn voltak, többek között jártunk Nyírlakon és meglepetésünkre az intézményünkben is sor került a májusfa állításra. Napjainkat még inkább színesítette, hogy a Szőci Idősek Otthonába is meghívást kaptunk, ahol a tánc világnapjával kötötték össze a Májusfa állítást.

A meghívást nagy örömmel fogadtuk és lakóink egy kis csoportjával indultunk útnak.  Az otthonban kedvesen fogadtak minket majd az ünnepi köszöntő után közösen feldíszítettük a fát, amelyre egy lakónk által hímzett Lesencetomaj felirattal díszített szalag is felkerült. Miután a fa méltó helyére került kis csoportunk tánc csokorral varázsolt mosolyt a vendégfogadóink arcára. A zene a tánc mindig összehozza a közösséget, és ez ott is bebizonyosodott, hisz az idősek képességeikhez mérten táncoltak, tapsoltak vagy éppen hangjukkal erősítették a nagyon jó hangulatot. Süteménnyel kínálták csapatunkat, melyet előző nap szorgosan sütöttek az idősek. Tánc után jól elfáradva pezsgőt bontottunk és közösen koccintottunk erre a különleges találkozásra. Eljött a búcsúzás ideje, az idősek saját kézzel készített ajándékkal leptek meg bennünket, majd felcsendült az ismerős zene, együtt énekeltünk, és a Búcsúdal szövegével köszöntünk el egymástól, ígéretet téve arra, hogy hamarosan újra találkozunk.