„Lipem, lopom a szőlőt”

„Lipem, lopom a szőlőt”

 

2021. szeptember 23. Az intézmény területén növekedő szőlő szeptember végére megérett, így jelezve a szüret szükségességének idejét. Erre a jeles alkalomra nagy örömmel hívtuk meg a társintézményeket is, akik szép számmal jelentek meg.

Már a reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás az udvaron, mindenki izgatottan várta a vendégeket. A rendezvényt a telephelyvezető úr és a dákai intézményvezető helyettes asszony beszédje; majd ellátotti és a mentálhigiénés csoport tánca nyitotta meg. Ezután kezdődhetett a szüret. Szorgalmasan jártak a kezek, csattogtak a metszőollók, teltek a gyűjtőedények. A darálóval összezúzták a szőlőszemeket, melynek eredménye az illatos és jóízű must lett. Közben önkéntesek segítségével tócsnit sütöttünk, pincepörkölt is készült. Az ellátottaknak élményt szolgáltatott az önfeledt tánc, a lovaglás, a fotózkodás és a kézműves tevékenység lehetősége.

 Igazi közösségi élményben lehetett részünk, mely által növeltük az összetartozás érzését, szívből jövő mosolyt csaltunk az arcokra, szeretetteljes üdvözléseknek és öleléseknek lehettünk tanúi.